Néhány éve még komoly munka volt rendszeresen megtölteni tartalommal egy vállalkozás online felületeit. Kellett téma a blogra, poszt a közösségi médiába, hírlevél, kép a cikkhez, esetleg videó vagy egy új landing oldal szövege. Ma ezeknek egy részét akár néhány perc alatt el lehet készíteni mesterséges intelligenciával.
Elsőre ez óriási könnyebbségnek tűnik, és sok szempontból valóban az.
Én is rendszeresen használok AI-eszközöket a munkám során. Segítenek kutatni, ötletelni, rendszerezni a nagyobb mennyiségű információt, vázlatot készíteni vagy több irányt kipróbálni anélkül, hogy mindegyiket nekem kellene nulláról kidolgoznom.
Közben viszont azt is látom, milyen könnyű átesni a ló túloldalára.
Ha egy délután alatt elkészíthetünk tíz blogcikket, húsz posztot és egy hónapra elegendő hírlevelet, nagyon csábító egyszerűen elkezdeni gyártani a tartalmat. Csakhogy attól, hogy valamiből többet tudunk előállítani, még nem biztos, hogy érdemes is.
Szerintem ezért az AI tartalomkészítés legfontosabb kérdése ma már nem az, hogy mire képes a mesterséges intelligencia. Sokkal érdekesebb, hogy mire érdemes használni, mit nem célszerű teljesen rábízni, és hogyan lehet úgy beépíteni a tartalomkészítésbe, hogy közben ne veszítsük el azt, amitől egy márka érdekes és felismerhető.
Tartalomjegyzék
Mit jelent valójában az AI tartalomkészítés?
Az AI tartalomkészítés jóval több annál, hogy megkéred a ChatGPT-t, írjon neked egy blogcikket.
A mesterséges intelligencia ma már a tartalomkészítés szinte teljes folyamatában használható. Segíthet témákat keresni, kutatási anyagokat összefoglalni, vázlatot készíteni, szöveget írni és szerkeszteni, képet generálni, videót vagy hanganyagot készíteni, fordítani, illetve egy meglévő tartalmat több különböző formátumra átalakítani.
Egy hosszabb szakmai cikkből például készülhet LinkedIn-poszt, hírlevél, rövid videó forgatókönyve vagy több közösségi média tartalom. Egy videóból készülhet leirat, a leiratból cikk, abból pedig néhány rövidebb poszt.
Vagyis az AI nemcsak a konkrét „alkotásnál” jöhet jól. Sokszor éppen az előtte és utána következő feladatokat gyorsítja fel igazán.
És szerintem itt kezd érdekessé válni.
Mire használható jól az AI a tartalomkészítésben?
Nem minden feladatnál ugyanannyira hasznos. Van, amit szinte gondolkodás nélkül rábízok, és van, ahol inkább csak segédeszközként használom.
Ötletelésre
Az egyik legegyszerűbb felhasználási terület az ötletelés.
Ha például egy könyvelőnek készítesz tartalomtervet, megadhatod a célcsoportot, a szolgáltatásait és a leggyakoribb ügyfélkérdéseket, majd kérhetsz ezek alapján húsz lehetséges témát.
Nem kell mind a húszat felhasználnod. Lehet, hogy tizenkettő teljesen érdektelen, háromról már írtál, kettő pedig nem is kapcsolódik szorosan a szolgáltatáshoz. De maradhat három olyan irány, amely magadtól nem jutott volna rögtön eszedbe.
Nekem az AI sokszor éppen ezért hasznos: gyorsan megmutat sok lehetőséget, nekem pedig már nem egy üres dokumentum előtt kell elkezdenem gondolkodni.
Kutatáshoz és rendszerezéshez
Ha sok információval dolgozol, az AI rengeteg manuális munkát levehet a válladról.
Összefoglalhat hosszabb anyagokat, témák szerint csoportosíthat jegyzeteket, összevethet különböző szempontokat vagy segíthet megtalálni azokat a kérdéseket, amelyeknek még utána kell nézned.
Itt viszont fontos különválasztani a kutatás támogatását és a forrásellenőrzést.
Attól, hogy egy AI-eszköz magabiztosan közöl egy adatot, az még nem lesz automatikusan megbízható. Ha statisztikáról, jogszabályról, kutatásról, egészségügyi információról vagy bármilyen más ellenőrizhető tényről van szó, én mindig visszamennék az eredeti forráshoz.
Első változatok elkészítésére
Van, amikor pontosan tudod, mit szeretnél mondani, csak még nincs formába öntve.
Ilyenkor kifejezetten hasznos lehet, ha odaadod az AI-nak a saját jegyzeteidet, és ezekből kérsz egy első változatot. Ez egészen más helyzet, mint amikor annyit írsz:
„Írj egy cikket a vállalkozásindításról.”
Ha megadod a saját tapasztalataidat, a célközönséget, az ügyfeleid gyakori kérdéseit és azt, hogy milyen gondolatokat szeretnél mindenképpen megjeleníteni, már van miből dolgoznia.
Az első változatot pedig még mindig átírhatod, rövidítheted, átrendezheted vagy akár teljesen szétszedheted.
Meglévő tartalmak újrahasznosítására
Szerintem ez az AI tartalomkészítés egyik legpraktikusabb területe.
Ha elkészítettél egy valóban jó, részletes szakmai cikket, nem biztos, hogy érdemes egyszer publikálni, majd elfelejteni.
Készíthetsz belőle több közösségi média posztot, hírlevelet, rövid videóötleteket vagy akár egy értékesítési oldal bizonyos részeihez is felhasználhatod az anyagot.
Ilyenkor az alapgondolat és a szakmai tartalom már megvan. Az AI inkább abban segít, hogy gyorsabban alkalmazkodjon a különböző felületekhez és formátumokhoz.
Ez szerintem sokkal jobb felhasználása a technológiának, mint ugyanarról a témáról tíz újabb, felszínes cikket legenerálni.
Képekhez, videókhoz és hanganyagokhoz
Az AI tartalomkészítés ma már messze nem csak szöveget jelent.
Generálhatunk képeket, készíthetünk videókat, hangalámondást, feliratot, leiratot vagy akár több nyelvre adaptált tartalmakat is.
Ez különösen kisebb vállalkozásoknál lehet érdekes, ahol nincs külön szövegíró, grafikus, videós és szerkesztő minden egyes tartalom mögött.
Ettől még itt is érdemes végiggondolni, mikor jó választás a generált vizuális tartalom. Egy hangulatképhez működhet, de ha például a saját termékedet, csapatodat, üzletedet vagy egy valódi projekt eredményét szeretnéd bemutatni, egy saját fotó sokkal többet mondhat.
Nem kell mindent AI-jal helyettesíteni csak azért, mert technikailag már megoldható.
Miért lett ennyire vonzó az AI tartalomkészítés?
A válasz szerintem elég egyszerű: gyors.
A tartalomkészítés tele van apró, időigényes feladatokkal. Témaötleteket gyűjteni, címet találni, jegyzeteket rendszerezni, egy hosszú cikkből rövidebb verziókat készíteni, öt különböző CTA-t kipróbálni vagy egy bekezdést addig csiszolni, amíg végre természetesen hangzik.
Ha ezekből naponta csak néhányat felgyorsítasz, már rengeteg időt nyerhetsz.
Ráadásul az AI könnyebben elérhetővé tett olyan feladatokat is, amelyekhez korábban több emberre vagy nagyobb költségvetésre lehetett szükség. Egy kisebb vállalkozás ma sokkal könnyebben készíthet rendszeresen szöveges és vizuális tartalmakat, mint néhány évvel ezelőtt.
De szerintem éppen ez jelenti az egyik legnagyobb veszélyét is.
Ha könnyebb tartalmat készíteni, sokkal könnyebb felesleges tartalmat is készíteni
Amikor egy blogcikk elkészítése több órát vagy akár napot igényelt, általában volt előtte valamilyen döntés arról, hogy tényleg szükség van-e rá.
Most már sokkal kisebb a belépési küszöb.
„Írjunk még öt cikket erre a kulcsszóra.”
„Legyen minden nap egy poszt.”
„Generáljunk száz termékleírást.”
Technikailag ezek ma már könnyen megoldhatók. A kérdés az, hogy lesz-e tőlük jobb a marketinged.
Én itt mindig visszamennék egy lépéssel.
Miért készül ez a tartalom?
Van rá valós olvasói igény? Megválaszol egy fontos kérdést? Segít dönteni? Bemutatja a szakértelmedet? Közelebb viszi az érdeklődőt a vásárláshoz? Van benne valami, amit máshol nem talál meg?
Ha ezekre nincs jó válasz, akkor lehet, hogy nem még jobb prompt kell. Lehet, hogy egyszerűen nincs szükség arra a tartalomra.
Az AI tartalomkészítés veszélyei
Az AI használatával önmagában szerintem nincs probléma. Én is használom, és nem gondolom, hogy érdemes lenne úgy tenni, mintha a tartalomkészítés ugyanúgy működne, mint néhány évvel ezelőtt.
Vannak viszont olyan kockázatok, amelyeket érdemes komolyan venni.
Az AI tartalomkészítés veszélyei
Az AI használatával önmagában szerintem nincs probléma. Én is használom, és nem gondolom, hogy érdemes lenne úgy tenni, mintha a tartalomkészítés ugyanúgy működne, mint néhány évvel ezelőtt.
Vannak viszont olyan kockázatok, amelyeket érdemes komolyan venni.
1. Mindenki ugyanúgy kezd el hangzani
Ez talán az egyik leggyorsabban észrevehető probléma.
Ha hasonló eszközöknek hasonló kérdéseket teszünk fel, ráadásul kevés saját információt adunk hozzá, könnyen születnek egymáshoz nagyon hasonló tartalmak.
Megjelennek ugyanazok a fordulatok, ugyanazok a logikai ívek, ugyanazok a biztonságos, általános állítások.
A szöveg közben lehet nyelvtanilag tökéletes.
Csak éppen nem emlékszel rá öt perccel később.
Egy márka számára ez hosszabb távon szerintem nagyobb probléma, mint egy-egy furcsán megfogalmazott mondat. Ha minden tartalom ugyanabba a semleges, általános hangba simul bele, egy idő után eltűnik belőle az, ami alapján fel lehetne ismerni, ki beszél.
2. Meggyőzően tud tévedni
Az AI egyik kellemetlen tulajdonsága, hogy a bizonytalanság nem feltétlenül látszik a megfogalmazásán.
Kaphatsz tőle nagyon pontosnak tűnő számokat, hivatkozásokat vagy magyarázatokat úgy is, hogy azok hibásak, pontatlanok vagy nem abban a formában igazak, ahogy a szöveg állítja.
Ez egy könnyed közösségi média posztnál is kellemetlen. Egy egészségügyi, pénzügyi, jogi vagy más érzékeny témánál viszont már komoly következménye lehet.
Éppen ezért nálam a publikálás előtti ellenőrzés nem opcionális része az AI-val támogatott munkának.
3. Elveszhet a márka saját hangja
Ha hónapokon keresztül minden blogcikket, hírlevelet és posztot egy általános prompt alapján generáltatsz, könnyen előfordulhat, hogy a kommunikációd fokozatosan eltávolodik attól, ahogyan valójában megszólalnál.
Nem feltétlenül egyik napról a másikra történik.
Egyszerűen egyre több lesz a semleges fordulat, egyre kevesebb a saját vélemény, a konkrét történet és az a fajta apró nyelvi sajátosság, amitől felismerhető egy márka.
Ezen sokat segíthet egy részletes márkahang-útmutató és jó brief, de szerintem még ezek mellett is kell valaki, aki a végén elolvassa a szöveget, és felteszi a legegyszerűbb kérdést:
Tényleg így beszélnénk mi?
4. A mennyiség könnyen fontosabb lesz a minőségnél
Ha valamit olcsóbban és gyorsabban lehet előállítani, természetes reakció, hogy többet szeretnénk belőle.
Csakhogy a tartalommarketingben a több nem automatikusan jobb.
Húsz felszínes cikk helyett lehet, hogy három olyan részletes anyag hoz valódi eredményt, amelyben saját tapasztalat, konkrét példa, eredeti adat vagy valódi szakértői tudás van.
Ez SEO szempontból is fontos. A Google jelenlegi iránymutatása alapján nem az számít, hogy használtál-e generatív AI-t a tartalom elkészítéséhez. A tömegesen létrehozott, kevés eredeti értéket nyújtó oldalak viszont problémát jelenthetnek, ha elsősorban a keresési rangsor manipulálására készülnek.
Vagyis nem az a kérdés, hogy „megbünteti-e a Google az AI-szöveget”.
Sokkal jobb kérdés, hogy van-e valódi értéke annak, amit publikálni készülsz.
5. Könnyű összekeverni a gyorsaságot a hatékonysággal
Attól, hogy valamit gyorsabban készítettél el, még nem biztos, hogy jobb üzleti eredményt fog hozni.
Ha korábban egy nap alatt írtál egy jó cikket, most pedig ugyanennyi idő alatt elkészítesz tíz közepeset, papíron tízszeresére nőtt a teljesítményed.
De valóban ez a fontos mérőszám?
Én inkább azt nézném, melyik tartalom hozott organikus látogatókat, melyikből érkezett érdeklődő, mit olvastak végig, mire kattintottak, mit osztottak meg, vagy melyik segített egy termék vagy szolgáltatás értékesítésében.
Az AI-val megspórolt idő akkor ér valamit, ha közben az eredmény nem romlik.
És mit gondol erről a Google?
Ez az egyik leggyakoribb kérdés, főleg akkor, ha AI tartalomkészítésről és SEO-ról egyszerre beszélünk.
A Google álláspontjának lényege nem az, hogy minden AI-val készült tartalom rossz vagy tiltott lenne. A kereső elsősorban hasznos, megbízható, az emberek számára készített tartalmat szeretne előtérbe helyezni.
A probléma akkor kezdődik, amikor automatizálással nagy mennyiségű, kevés eredeti értéket nyújtó oldalt hozunk létre elsősorban azért, hogy jobb helyezéseket szerezzünk.
Ez szerintem fontos különbség.
Egy AI-val támogatott cikkben ugyanúgy lehet saját kutatás, szakértői tapasztalat, eredeti példa és valódi érték. Egy teljesen ember által megírt cikk pedig ugyanúgy lehet felszínes és felesleges.
Éppen ezért én nem arra építeném a stratégiát, hogy vajon meg tudja-e állapítani a Google, hogyan készült egy szöveg.
Inkább arra, hogy ha valaki megtalálja, érdemes legyen elolvasnia.
Hogyan használom én az AI-t tartalomkészítéshez?
Nálam az AI leginkább a munkafolyamat része, és nem maga a munkafolyamat.
Használom kutatáshoz, ötleteléshez, információk rendszerezéséhez, vázlatkészítéshez és szerkesztéshez. Ha sok jegyzetből kell struktúrát kialakítani, több lehetséges irányt szeretnék gyorsan megnézni, vagy egy kész szövegben keresem az ismétléseket, kifejezetten hasznos.
Azt viszont nem szeretném rábízni, hogy eldöntse helyettem, mi egy márka legfontosabb üzenete, mitől érdekes egy téma, milyen saját tapasztalatot érdemes megmutatni vagy mi fogja valóban meggyőzni az olvasót.
Ezekhez már ismerni kell a vállalkozást.
Szerintem az egyik legjobb módszer ezért az, ha az AI-t nem a folyamat legelejére tesszük azzal, hogy „találj ki mindent”, hanem előbb összegyűjtjük azt, amit mi tudunk.
Mi a cél? Kihez beszélünk? Milyen problémát szeretnénk megoldani? Mit tudunk erről a saját tapasztalatainkból? Milyen példáink, adataink vagy ügyfélkérdéseink vannak?
Ha ezt az alapanyagot adjuk oda, már egészen más minőségű segítséget kaphatunk vissza.
7 gyakorlati szabály, amit érdemes betartani
- Ne a prompttal kezdd, hanem a céllal.
Mielőtt megnyitod az AI-eszközt, tudd, mit szeretnél elérni a tartalommal. Másképp kell felépíteni egy edukációs blogcikket, egy értékesítési oldalt és egy márkaismertséget építő LinkedIn-posztot. - Adj neki saját alapanyagot.
Ne csak azt mondd meg, miről írjon. Adj ügyfélkérdéseket, tapasztalatokat, korábbi anyagokat, termékinformációkat, kutatásokat vagy saját jegyzeteket. Minél jobb az alapanyag, annál kevésbé kell általánosságokból dolgoznia. - Ne generáltass mindent egy lépésben.
Egy hosszabb cikk esetében előbb készíts vázlatot, nézd át, egészítsd ki, majd haladj fejezetenként. Sokkal könnyebb menet közben korrigálni, mint a végén megpróbálni rendbe tenni egy négyezer szavas szöveget. - Ellenőrizd az információkat.
Különösen akkor, ha számokról, kutatásokról, jogszabályokról vagy szakmai állításokról van szó. Az AI jó kutatási asszisztens lehet, de nem helyettesíti az eredeti forrást. - Szerkeszd meg a végeredményt.
Húzd ki az ismétléseket. Töröld a semmitmondó mondatokat. Egyszerűsítsd a túlmagyarázott részeket. Tegyél bele saját példákat. Olvasd végig úgy, mintha először találkoznál vele. - Ne azért publikálj többet, mert most már megteheted.
Az AI-val felszabaduló időt nem feltétlenül újabb tíz cikk generálására kell fordítani. Lehet, hogy többet ér, ha jobb kutatást végzel, beszélsz egy szakértővel, készítesz egy esettanulmányt vagy frissíted azt az öt cikket, amely már most is látogatókat hoz. - Mérd, hogy működik-e.
Ne abból indulj ki, hogy az AI-val készült tartalom automatikusan jobb vagy rosszabb. Nézd meg az eredményeket. Hoz organikus forgalmat? Végigolvassák? Kattintanak belőle? Érkezik érdeklődő? Ha nem, változtass a folyamaton.
Az AI nem teszi feleslegessé a jó tartalmat
Szerintem éppen az ellenkezője történik.
Ahogy egyre könnyebb korrekt, átlagos tartalmat előállítani, egyre kevésbé lesz önmagában érték az, hogy egy vállalkozásnak van blogja, hetente háromszor posztol vagy minden fontos kulcsszóra készült egy cikke.
Ezeket technikailag már szinte bárki meg tudja oldani.
A különbséget sokkal inkább az adhatja, mi kerül bele ezekbe a tartalmakba.
Egy saját kutatás. Egy valódi ügyféltörténet. Egy projektből levont tanulság. Egy szakmai vélemény, amellyel nem feltétlenül ért mindenki egyet. Egy konkrét példa arra, hogyan oldottál meg egy problémát.
Ezekhez az AI nagyon sok segítséget tud adni. Segíthet rendszerezni, megfogalmazni, szerkeszteni és többféle formában felhasználni őket.
De előbb kell lennie valaminek, amit érdemes elmondani.
Számomra ezért az AI tartalomkészítés nem arról szól, hogyan tudunk minél több tartalmat legenerálni a lehető legkevesebb idő alatt. Sokkal érdekesebb lehetőségnek tartom azt, hogy a kevésbé értékes, időigényes részfeladatokat felgyorsítva több idő maradhat arra, amihez tényleg szükség van emberi gondolkodásra.
AI tartalomkészítés szakmai szemmel
Én nem gondolom, hogy választanunk kellene az AI és az ember által készített tartalom között.
A saját munkámban sem választok.
Használom az AI-t ott, ahol gyorsabbá teszi a kutatást, segít rendszerezni az információkat, új irányokat mutat vagy levesz a vállamról olyan részfeladatokat, amelyek korábban sok manuális munkát jelentettek.
Közben viszont ugyanúgy szükség van arra, hogy valaki ismerje a márkát, értse az ügyfeleket, eldöntse, miről érdemes beszélni, ellenőrizze az állításokat, és a végén feltegye a kérdést: ezt tényleg érdemes publikálni?
Szerintem ezen múlik, hogy az AI valóban jobbá teszi-e a tartalomkészítést, vagy csak sokkal több átlagos tartalmat állítunk elő vele.
Szeretnéd jól használni az AI-t, de nem akarsz elveszni a generált tartalmak tömegében?
SEO-szövegíróként én is beépítem az AI-eszközöket a munkámba ott, ahol valóban hozzátesznek a folyamathoz. A stratégia, a saját márkahang, a szakmai tartalom és a végső szerkesztés viszont továbbra is fontos része marad a munkának.
A cél nem az, hogy minél több tartalom készüljön. Hanem hogy olyan tartalom szülessen, amelynek oka és célja van, megtalálható a keresőben, illik a márkádhoz, és az olvasónak is ad valamit.
